Csütörtöki Mihály (1827-1902) ásványi
bíró, törvénybíró és családja
1827-ben született Csütörtöki Mihály (1785-1853) fiaként.
1847-ben vette nőül Foltányi Terézt aki 1866-ban kolera áldozata lett, második felesége Csonka Veronika.
1855-ben építtetett új házat. (neve: „Csötörtöki Mihál 1855” olvasható volt a gazdagon díszített, festett mestergerendán.)
Csak érdekességként írom le,
hogy a régi ház az 1930-as években kapott téglából épült tűzfalat, ekkor vett a
család egy kis Mária szobrot, amely a falat díszítette, s amely 2009-ben még
megvolt Margit néni (Horváth Ferencné Csütörtöki Margit /1921-2009/, nagyapám
nővére) tulajdonában.
Két feleségétől 17 gyermeke született, akik közül 14 a felnőtt kort is
megérte. Még hatvan évesen is nemzett utódokat.
Mindemellett ő volt Ásvány egyik leggazdagabb polgára. Az 1870-es években tagja volt Ásvány elöljáróságának, s rövid időre a községi bíró tisztségét is betöltötte 1874 augusztusától 1875 novemberéig, majd a következő három évben a törvénybírói tisztséget látta el Banyár István bíró mellett.
A községi választások rendjét, a
községek elöljáróságának összetételét a községek rendezéséről szóló 1871. évi.
XVIII. törvény szabályozta.
A képviselő-testület felerészben a
választó közönség választottaiból, felerészben pedig a legtöbb egyenes
államadót fizető községi lakos vagy birtokos nagykorú honpolgárokból állt. (A vagyon, az adófizetés mértékén alapuló
választójogot nevezik virilizmusnak.) A
képviselő-testület választás alá eső tagjait három évenként hat évre
választották. A legelső alkalommal megválasztottak közül az első három év
leteltével, minden választókerületre külön eszközölt
sorshúzás útján minden második tag kilépett. A következő években pedig minden
három év leteltével a póttagok és azok léptek ki, a kik a szabályszerű hat évet
már kitöltötték.
A
községi elöljáróság kis községekben a bíróból és helyetteséből, (másod- vagy
törvénybíróból) legalább 2 tanácsbeliből, (esküdt, hites) és a körjegyzőből
állt, nagy községekben a bíróból és helyetteséből, (másod- vagy törvénybíró)
legalább 4 tanácsbeliből, pénztárnokból, községi jegyzőből, illetőleg
jegyzőkből, közgyámból, és ahol volt, a rendes községi orvosból.
Kis
községekben a bírót és tanácsbelieket a választó közönség, a körjegyzőt a
szövetkezett helységek képviselő-testületeinek egyeteme választotta, nagy
községekben az összes elöljáróságot a választó-közönség. Az elöljáróságot a
jegyző kivételével kis és nagy községekben három évre választották. A község-
és körjegyző élethossziglan tarthatta meg hivatalát, s onnan csak törvényben
szabályozott esetekben lehetett elmozdítani.
A rárói körjegyzőség jegyzőjét, Öveges Antalt az érintett községek képviselő-testületei 1873. március 29-én választották meg. Az ásványi képviselő-testületnek - mely 1872-ben alakult – ekkor már tagja volt Csütörtöki Mihály is. Az ásványi bíró ekkor Somodi János volt.
1874. augusztus 20-án Somodi János bíró és Dávid Péter pénztárnok benyújtotta lemondását, így időközi választásokat tartottak. Ekkor lett a rendes választásokig hátra levő egy évre - kb. 1875 novemberéig - Csütörtöki Mihály Ásvány község bírója. Törvénybíró a korábbi bíró, Somodi János lett.
Jelentés Ásvány elöljáróságától a járási
főszolgabírónak
a keleti
marhavész megelőzése érdekében tett óvintézkedésekről 1875-ből.
Szignálta: Csütörtöki Mihály bíró, Somodi
János törvénybíró,
Peredi Alajos
tanácsos és Öveges Antal körjegyző
Az 1875-ös választásokat követően - három évig - a községi bíró Banyár István, s Csütörtöki Mihály a törvénybíró.
Az 1878-as választáson a községi bíró Somodi Miklós lett.
Forrás:
IV. B. 464. Tószigetcsilizközi járás főszolgabírájának iratai. b) közigazgatási iratok
év/iktatószám:
1873/
756, 2064 1874/ 2249 1875/ 789, 901, 1236, 1620, 1949,
2849 1876/ 2681, 1877/ 1115, 1787, 1878/ 554 1879/ 832, 985, 3668
Mihály fiai közül a következőkről van bővebb információm (lásd még bővebben:Polgári anyakönyvi adatok)
Csütörtöki János (szül. 1853)
családja
Csütörtöki Mihály (szül.
1855) családja
Csütörtöki Vendel (szül. 1861) családja
Csütörtöki Lőrinc (szül. 1867)
családja
Csütörtöki Károly Dávid
(szül. 1872) családja
Csütörtöki Márton Athanáz (szül. 1881) családja